Lehetetlen küldetés az eltűnt turista-tengeralattjáró megtalálása

Sky Travel | 2023.06.20. | Hírek

Vasárnap tűnt el öt fővel a fedélzetén a Titan nevű turista-tengeralattjáró, amely a Titanic roncsához indult el mintegy 3800 méteres mélységbe az Atlanti-óceán mélyére. A mentőcsapatok azóta is keresik a tengeralattjárót a mélyben és a felszínen is, de versenyt futnak az idővel.

A Titan helyi idő szerint vasárnap reggel indult útnak, a kapcsolat a jármű indulása után 1 óra 45 perccel szakadt meg a szállítóhajójával. A jobbik forgatókönyv esetében a tengeralattjáró valahol a felszínen lebeg, csupán nem tud erről jelezni, a rosszabb esetben azonban megsérült és az óceán fenekén várja a mentőcsapatokat. Az utóbbi forgatókönyv azért a rosszabb, mivel egy ilyen szerkezetet szinte lehetetlen kiemelni 3,8 km-es mélységből.Emellett az oxigéntartalék csak 70-96 óráig elegendő, így a mentőcsapatnak versenyt kell futnia az idővel – írja a The New York Times. Jelenleg kevesebb mint egy napra elegendő tartalék maradt az utasoknak.

Mióta eltűnt a hajó, 10 ezer négyzetmérföldnyi, azaz majdnem 26 ezer négyzetkilométernyi tengerfelszínt fésültek át a Titan után kutató egységek, de egyelőre még nem sikerült megtalálni a járművet.

Az Euronews ma reggeli cikke szerint az amerikai parti őrség szonárjai dörömbölést vagy hasonló zajt észleltek, fél órás rendszerességgel. Azonban az egyik nagy probléma az, hogy rendkívül kevés hajó van, amelyik egyáltalán le tud menni a szükséges mélységbe. Másrészt pedig a tengerfeneket beborító roncsok, a rengeteg fémhulladék között nagyon-nagyon nehéz megtalálni a merülőhajót, még szonárral is.

A szakértők attól tartanak, hogy az oxigénkészletek csütörtök délre kimerülnek.

 

250 ezer dolláros túrák a mélybe

Az OceanGate Expeditions 2021 óta szervez túrákat a Titanichoz, amelyek során a vendégek közel 250 ezer dollárt fizetnek azért, hogy eljussanak a roncshoz, amely körülbelül 3800 méter mélyen fekszik az óceán fenekén. A cég honlapja szerint az OceanGate több mint 14 expedíciót 200 merülést hajtott végre sikeresen a Csendes-óceánon, az Atlanti-óceánon és a Mexikói-öbölben.

A merülések általában nyolc órán át tartanak, melyből a lemerülés és a felemelkedés mindkét irányba nagyjából 2,5 órát vesz igénybe. A Titanhoz tartozik egy társhajó is, amely a helyszínre, majd később a partra szállítja a szerkezetet. Nem hagyományos tengeralattjáró révén kívülről zárják le, így a benne utazók külső segítség nélkül nem tudnak kijutni onnan. Még 2022-ben a kanadai közmédia, a CBC forgatott a tengeralattjáró belsejéről egy rövid videót.

 

 

Egyre népszerűbb a mélytengeri turizmus

Bár a víz alatti turizmus nem újkeletű fogalom, azonban az elmúlt években egyre több lehetőség nyílik meg azok számára is, akik szeretnék látni az óceánok világát és ehhez már képzett búvárnak sem kell lenni. Ilyen például a világ első víz alatti szállodája, a Conrad Maldives Rangali Island vagy világ legnagyobb víz alatti étterme, az Under Norvégiában, amelyek egyre inkább csábítják a tehetős utazókat, hogy új világot fedezzenek fel az óceán felszíne alatt – sorolja a BBC írása.

A víz alatti turizmus mögött sok szempontból ugyanaz az elképzelés áll, mint az északi-sarkvidéki, amazóniai vagy más távoli és környezeti szempontból sérülékeny ökoszisztémákba irányuló expedíciók mögött: az utazók e nehezen megközelíthető helyek felkeresésével megragadhatják gyorsan változó bolygónk erejét és bizonytalanságát.

Mivel azonban a tengerek alatt sok történelmi, természeti és művészeti látnivaló található, a helyi kormányok és az utazásszervezők feladata, hogy a helyszíneket biztonságos és fenntartható módon közelítsék meg.

(forrás:Turizmus.com)

Vissza a hírekhez