Szombattól újra nyitva a parajdi sóbánya

Sky Travel | 2022.09.19. | Hírek

Csaknem két hónapos kényszerszünet után szombattól újra nyit a parajdi sóbánya, Székelyföld egyik legkeresettebb turistaattrakciója - közölte honlapján a bányavállalat.

A bánya naponta 8 és 16 óra között tart nyitva, a turistákat a bányába és a felszínre szállító autóbuszok félóránként járnak. Az utolsó autóbusz 14.30-kor indul a mélybe.

Seprődi Zoltán, a bányavállalat igazgatója elmondta: szakértői bizottságot hívott össze, amelyiknek tagja volt az a szakértő is, akinek a véleményétől korábban függővé tették a bánya megnyitását. A testület úgy találta, hogy immár teljesen biztonságos a bányába vezető út. Az igazgató azt is elmondta, hogy a talajvíz beszivárgását nem tudták teljesen leállítani, de már sokkal kisebb a beszivárgó víz hozama, elvezették a vizet, állandóan ellenőrzik a sótartalmát, és ellenőrzés alatt tartják a jelenséget.
A bányát július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat mennyezetén elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és a vízzel palatörmelék hullott az útra.

A parajdi sóbánya 120 méterre a felszín alatt fekszik, látogatható csarnokaiba autóbuszok szállítják a látogatókat. A beszivárgás annak a járatnak a mennyezetén történt, amelyiken az autóbuszok közlekednek.
Korábban a bányának naponta 2500-3000 látogatója volt. A mintegy 6000 négyzetméteres látogatási szinten játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is található.

(forrás:Turizmu.com)

Vissza a hírekhez