Új vízummal vonzaná hosszú távra Bali a fizetőképes vendégeket

Sky Travel | 2022.10.26 | Hírek

Indonézia is beszállt a versenybe, hogy a legtehetősebb világpolgárokat hosszútávra is az országba vonzza. A cél eléréséhez pedig egy újfajta vízumot terveznek, így a gazdag turisták akár 10 évet is eltölthetnek majd Idonéziában és ezzel Délkelet-Ázsia egyik legnépszerűbb szigetén, Balin

Az ország öt évre és 10 évre szóló "második otthon" vízumot kínál majd azoknak, akiknek legalább 2 milliárd rúpia (130 000 dollár) van a bankszámlájukon, egy kedden kiadott új rendelet szerint. Az új szabály karácsonykor, vagyis 60 nappal az új szabályozás kiadása után lép életbe – írja a Bloomberg.

"Ez egy nem adóügyi ösztönző egyes külföldiek számára, hogy pozitívan járuljanak hozzá az indonéz gazdasághoz" – mondta Widodo Ekatjahjana, a bevándorlási főigazgató megbízottja a Balin tartott ünnepségen, ahol bejelentették az új vízum bevezetését.

Az intézkedéssel Indonézia olyan országokhoz csatlakozik, mint Costa Rica vagy Mexikó, melyek szintén hosszú távú tartózkodással próbálják magukhoz csábítani az orvosokat, ügyvédeket, IT-szakembereket, gazdag nyugdíjasokat és más tehetős embereket.

Mindegyikük igyekszik kihasználni a migrációs lehetőségek iránti növekvő keresletet, mivel a digitális nomádként ismert, képzett munkavállalók légiói igyekeznek élni a világjárvány után újonnan szerzett szabadságukkal, hogy távolról végezhessék munkájukat.

Indonézia 2021-ben már tervbe vette a digitális nomád vízum bevezetését, amelynek célja, hogy látogatókat vonzzon Balira, amely a nemzetközi nyaralók első számú célpontja és a devizabevételek egyik fő forrása.

A bevezetés időzítése egybeesik az Indonéziába érkező turisták számának hirtelen fellendülésével, mivel az olyan légitársaságok, mint a Garuda Indonesia, újraindítják a nemzetközi járatokat. A novemberben Balin megrendezésre kerülő G-20 csúcstalálkozó várhatóan szintén a nemzetközi figyelem középpontjába helyezi majd a szigetet, és emellett több tízezer küldöttet vonz Indonéziába.

 

(forrás:turizmus.com)

Vissza a hírekhez